Miért olyan nehéz ma párkapcsolatokat létesíteni? Miért mennek tönkre olyan hamar ma a kapcsolatok minden alkalommal, annak ellenére, hogy annyira próbálkozunk? Miért lettek az emberek hirtelen annyira alkalmatlanok párjuk megtartására? Elfelejtettük volna, hogyan kell szeretni? Vagy ami még rosszabb, elfelejtettük, hogy mi a szerelem?
Nem vagyunk készen... Nem állunk készen a kompromisszumokra, az áldozatokra és a feltétel nélküli szeretetre. Nem vagyunk hajlandóak befektetni azokat a dolgokat, amelyek egy párkapcsolat életben tartásához szükségesek. Lusták vagyunk dolgozni a kapcsolaton. Azt szeretnénk, ha minden tökéletesen menne.
A szőke herceg legyen ízig-vérig férfi, érkezzen fehér lovon, legyen legalább egy BMW-je, jól fizető állása, szuper lakása, legyen udvarias, intelligens, de az ágyban őrült szerető. Vigyen minket étterembe az első randin (persze már a helyszín választással bizonyítsa, hogy milyen kreatív), természetesen egy szál vörös rózsával érkezzen, az ajtót is nyissa ki, legyen jó beszélgető partner. A csók legyen a randi végén szenvedélyes, de azért mégsem tolakodó. Ne akarjon szegény herceg azonnal az ágyba cipelni minket, de ha később az ágy jelenetre kerül a sor, vágjon a falhoz, tépje meg a hajunkat és rendezzen egy felejthetetlen éjszakát számunkra. Mutasson be a barátainak mielőbb, sőt a családnak is. Az utcán még csak rá se nézzen másik nőre, legyen hűséges társ. A pornó oldalakat messziről kerülje el. Jöjjön értünk a munkahelyünkre néha, a jövőre nézve legyenek tervei, természetesen olyan tervek, amikben mi is szereplünk. Támogassa a házasság intézményét, legyenek gyerekvállalással kapcsolatos gondolatai ...
A hercegnő legyen mindig tökéletes, kedves, őszinte, hűséges, odaadó, független és önálló, de csak annyira, hogy a társadalmi ranglétrán semmiképpen se álljon feljebb a férfinál. Legyen a született feleségek Bree Van de Kamp-je, azaz mindig ragyogjon a ház és bármikor kész legyen összedobni egy öt fogásos vacsorát, ha átjönnek a szülők. A magánéletben természetesen legyen tapasztalt és tüzes menyecske. Emellett lehetőleg legyen félig szűz is, mert milyen rossz arra gondolni, hogy gyermekeink leendő anyja más férfivel is hált valaha. A civil életben öltözködjön elegánsan és kifinomultan. Magassarkúban és szűk szoknyában vonuljon télen és nyáron. A nap 24 órájában legyen tökéletesen kisminkelve. De ha szombat reggel az ágyban ébredünk mellette, lehetőleg akkor is csábos látványt nyújtson. Alakja legyen kifogástalan, tehát heti minimum három edzéssel tartsa karban dögös testét. Tehát legyen szép, okos, csinos, szexi, főzzön, mosson, takarítson, sportoljon, járjon műkörmöshöz, fodrászhoz, legyen független, de ne keressen nálunk többet... karrierista se legyen, a gyerekeket is szeresse ... mindezt egyszerre, egy időben és dimenzióban.
Van hát egy régimódi, de heves hercegünk fehér lovon és egy 21. századi trendi hercegnőnk. Ugye ismerős a tökéletes pár? A két rokon lélek, akinek szerelme sosem múlik el, a két szerető, akinek kapcsolatát sosem fenyegeti veszély. A pár, akik tökéletesen bíznak egymásban. Ha még nem volt szerencséjük a tökéletes párhoz, hadd mutassam be őket: ott állnak a legfelső tortakrém tetején. És mi a sikerük titka? Hát, kezdjük mondjuk azzal, hogy nem kell egymásra nézniük.
Ma már egyre kevésbé állunk készen befektetni mindazt, ami ahhoz kell, hogy egy kapcsolat működhessen. Szeretnénk, ha minden egyszerűen és zökkenőmentesen menne. Ha nem így történik, gyorsan menekülőre fogjuk és kiszállunk. Nem harcolunk egy kapcsolatért, nem hagyjuk a másikat kibontakozni, idő előtt elengedjük.
Nem a szerelmet keressük, csak az izgalmat az életben. Akarunk valakit, akivel elmegyünk a moziba, vagy bulizni, a Facebook-on mutogatjuk, hogy milyen tökéletes pasink / csajunk van. Nem akarjuk unalmasan élni az életünket. Akarjuk, hogy valaki megértsen minket, de nem hagyjuk, hogy megismerje igazi énünket. Nem merünk önmagunk lenni. Szerepeket játszunk. Olyanok próbálunk lenni, akik nem vagyunk, de mivel a lepel mindig lehull, később másokat hibáztatva, csalódottan távozunk. Együtt töltjük az időnket, de nem szerzünk közös emlékeket. Nem társat akarunk egy egész életre, csak valakit, aki most életben tart minket. Amikor viszont az izgalom elmúlik, rájövünk, hogy senki sem készített fel minket arra, mi következik ezután. Nem hiszünk a kiszámíthatóság szépségében, mert elvakít minket a kalandvágy.
Belemerülünk nagyvárosi életünkbe, teret nem hagyva a szeretetnek. Nincs időnk a szerelemre, nincs elég türelmünk építgetni egy párkapcsolatot. Materialista álmokat kergetünk, amelyben nincs a szerelemnek hatálya. Eszünk ágában sincs alkalmazkodni, párkapcsolataink csak kényelmünket szolgálják.
Mindenben a készet várjuk és azonnali kielégülést keresünk. Az interneten, a közösségi oldalakon olyan világot építettünk fel magunknak, amely tökéletes, ahol sikeresek vagyunk, a legszebb arcunkat mutatjuk. A karrierünk áll az első helyen. A csodálatos párkapcsolatainkról posztolgatunk, miközben nem is ismerjük a másikat és lehet boldogok sem vagyunk. Elvárjuk, hogy azonnal váljunk eggyé a másikkal a párkapcsolatban, de elfelejtkezünk arról, hogy az érzelmi kapcsolat akár csak évek alatt fejleszthető ki. Összetartozás érzését keressük már az első pillanattól kezdve, miközben nem is ismerjük meg a másik személyiségét. Úgy tűnik semmi sem éri meg az időt és türelmet számunkra, főleg nem a szerelem.
Inkább töltünk száz emberrel felesleges időt, minthogy egy napot töltenénk önmagunkkal. Hiszünk a választás lehetőségében. Társadalmi, de nem társas lények vagyunk. Egyre több emberrel találkozunk, de egyre kevesebbet ismerünk meg. Mohók vagyunk és mindent akarunk azonnal. Belemegyünk párkapcsolatokba a lehető legkönnyedebb módon, aztán kihátrálunk pillanatok alatt, azzal magyarázkodunk önmagunknak, hogy valami jobb vár ránk. Nem akarjuk kihozni a legjobbat abból az egy személyből. Azt akarjuk, hogy mindenki tökéletes legyen. Állandóan randizgatunk, de senkinek sem hagyunk esélyt a megismerésre. Mindenkiben csalódunk. Végül egyedül töltjük a szombat estét, bámulva ki az ablakon, hogy miért vagyunk magányosak és miért olyan szemét minden pasi / csaj a Földön.
A haladó technológia hozott minket olyan közel egymáshoz, olyannyira közel, hogy már lehetetlen lélegeznünk is. A fizikai jelenlétünket felváltották az sms-ek, messenger üzenetek, hangüzenetek, spapchat-ek és videó hívások. Nem érezzük úgy, hogy időt kellene töltenünk egymással. Nem maradt már semmi, amiről élőben beszélgessünk. Ha a barátainkkal találkozunk, végig a telefonunkat nyomkodjuk.
Vándorlók generációja vagyunk, akik nem maradnak egy helyben túl sokáig. Mindenki elkötelezettség fóbiássá vált. Azt hisszük, nem teremtettek minket társas lénynek és nem vagyunk párkapcsolatokra eleve elrendelve. Nem akarunk egy helyben letelepedni és megállapodni. Még a gondolata is ijesztő. Nem tudjuk elképzelni, hogy egy személy az életünk végéig velünk maradjon. Egyedül sétálgatunk. Megvetjük az állandóságot, mint valami társadalmi rosszat. Azt hisszük, mások vagyunk, mint a többiek. Szeretjük azt hinni, hogy nem felelünk meg a társadalmi normáknak.
A szexuálisan felszabadultak generációja vagyunk. Szerelem nélkül szexelünk. Külön választjuk az érzelmeket és a testiséget. Olyan szavakkal dobálózunk, mint barátság extrákkal. Már az első találkozás alkalmával az ágyba bújunk. Először szexelünk, azután döntjük el, akarunk-e szeretni valakit. A szex könnyen jön, a hűség már kevésbé. Olyan könnyedén fekszünk be valaki ágyába, amilyen könnyedén lerészegedünk. Nem azért fekszünk le valakivel, mert szeretjük a másikat, hanem mert jól akarjuk érezni magunkat. Átmeneti kielégülést keresünk. A szex kapcsolaton kívül ma már trendinek számít. A kapcsolatok ezentúl nem egyszerűek. A nyitott kapcsolatok, barátság extrákkal, alkalmi légyottok, egy éjszakás kalandok, a csak szexre kellesz viszonyok hihetetlen menővé váltak.
Gyakorlati generáció vagyunk, akik elméletileg vannak egyedül. Nem tudjuk, milyen az őrülten szeretni érzés és a valakihez tartozás. Nem akarunk egy távoli világba utazni valakiért, akit szeretünk. Szakítunk, mert félünk az elkötelezettségtől.
Túl érzékenyek vagyunk, egy ijedt generáció, akik félnek szeretni, félnek az elkötelezettségtől, félnek a zuhanástól, félnek a sérülésektől, félünk, hogy összetörik a szívünk. Nem hagyjuk senkinek, hogy megismerjen minket. Nem tudjuk, mi az a feltétel nélküli szeretet. A felépített falaink mögül kukucskálunk ki szerelemért sóhajtozva, de menekülve a pillanat elől, amikor megtaláljuk, mert akkor hirtelen nem tudjuk kezelni a helyzetet és rettegünk az ismeretlentől. Nem akarunk sebezhetővé válni. Nem akarjunk senkinek megmutatni csupasz lelkünket. Túlságosan féltjük magunkat.
Már nem ismerjük a párkapcsolat szó jelentését. Elengedjük a legcsodálatosabb embert a másik halért a tengerben. Csak ösztönlényként élünk... Egyedül, magányosan. Nem tudunk már semmit és senkit sem meghódítani a világon. Megbuktunk a szerelem játékában. Győztek a legalapvetőbb emberi ösztönök. Ilyen hát a 21. századi evolúció.
