Az emberi párválasztás biológiai alapja és hajtóereje nem más, mint a párzás önmaga, a két test találkozása, a megtermékenyüléshez vezető út és az új élet nemzésének lehetősége. Az ember párkeresése viszont olyan bonyolult lélektani folyamatok, társadalmi erők kereszttüzében megy végbe, hogy a biológiai tényezők háttérbe szorulnak mellette.
Amíg az állatvilágban párválasztásról nem igen beszélhetünk, hiszen hiányzik a „választás” lehetősége, illetve az állat számára fajonként különböző periódusokban, adott időpontban és részben véletlenszerűen dől el ki lesz a párja, addig az ember szexuális viselkedésre minden évszakban és időpontban kész, továbbá tudatos választásról beszélhetünk.
A serdüléssel egyidejűleg jelenik meg az emberben a késztetésszint a másik nem keresésére és vele való szexuális kapcsolat létrehozására. A szexualitás biológiai késztetése és programozottsága az emberben csak oszlopa egy rendkívül összetett lélekismereti rendszernek, amely a szexuális magatartást irányítja. Ez a rendszer a korai gyerekkortól kezdve fejlődik a környezet hatásai és annak élményekben való lecsapódásai által. A pszichoszexualitás a szexuális magatartást irányító lelki architektúra érzelmekből, beállítódásokból, és viselkedéssémákból áll.
A szexuális identitást tekintve minden emberben kialakul egy sajátos ingerséma, amely a másik nem viselkedésében és külsejében rá szexuálisan ingerlővé válik. Gyermekkorunktól kezdve egyfajta sajátos tanulási folyamat velejárójaként - tudatlanul és észrevétlenül – fedezzük fel társadalmunk esztétikai normáit és értékképzeteit, amely főként a külsőre vonatkozik. Szexuális szignálként a külső a legfontosabb inger, ami döntő lesz a párválasztás folyamatában. Az idő múlásával megtanuljuk, hogy mi a szép másokban és önmagunkban, megismerjük a közösségi véleményt, majd a társadalmi befolyásoltság és sajátos ízlésünk megformálja szexuális vonzódásunkat.
Az európai kultúrtörténetet szemlélve bebizonyosodik, hogy társadalmunk apajogú és férficentrikus szerveződésű volt. Sokáig nem volt túlságosan nagy beleszólásuk, kivel kötjük össze az életünket örökre, sorsunkról a szülők döntöttek. A nők a házasságig őrző-védő funkcióban álltak, így számukra a párkapcsolat a házassággal egyidejűleg kezdődhetett meg. A férfiak szexuális szabadságban éltek, a rabszolgaság és prostitúció virágzásával pedig a nők ezen csoportjai szexuális szükségletek kialakítására voltak generálva. A századforduló volt domináns esemény a párválasztás tekintetében. A nők munkába álltak, egyenjogúságukért harcoltak, így joguk volt a házasság előtti szerelmi kapcsolat kialakítására, aminek köszönhetően a férfiak helyzete is előnyössé vált, hiszen a házasság előtti udvarlások gyanánt jobban szemrevételezhették jövendőbelijüket. Az „új ifjúsági kultúra” terjedésével eljutottunk a nagyobb szexuális szabadság és a nemek fokozódó egyenlősége felé.
Minden kor és társadalmi forma kitermelte a maga párválasztási stratégiáit. Mára a szexuális viselkedést már nem határozza meg a fajfenntartási ösztön, hanem mint minden belső és külső inger, az emberre jellemző irányítórendszer közbenjárásával érvényesül a viselkedésben, ami az emberi pszichikum – az agy – működésének terméke. Két ember kapcsolata mindig bonyolult lelki működést feltételez. Senki sem születik a partnerkapcsolatokhoz szükséges képességekkel. Viszont a nemi érettség az alapfeltétele egy felnőtt partnerkapcsolatnak. Kinsey szerint az egyén szexuális viselkedését három tényező határozza meg: az inger természete, amellyel kapcsolatba kerül, saját fizikai és fiziológiai kapacitása, amellyel az ingerre válaszolni tud, és a hasonló ingerrel való megelőző tapasztalatainak jellege és terjedelme, ami tulajdonképpen a pszichoszexuális kapacitás.
Korunk nemzedékének pszichoszexuális fejlettsége jóval alatta marad a lehetőségeknek. Szexuális ismereteink olykor hiányosak, zavarosak, nemiséggel kapcsolatos beállítottságunk szorongó. A párválasztási érettség lélektani koncepció, a személyiség fejlettségét, a párválasztással kapcsolatos készségeink szintjét fejezi ki. Az érettséget külsőhatások befolyásolják, amelyek személyektől erednek. Lehet ilyen a szülői kapcsolat, az iskola emberi kollektívája, baráti kapcsolatok, munkahelyi kapcsolatok, referenciacsoportok, és főként a partner személye.
A párválasztás kérdéskörének legfontosabb mozgatórugója az ismerkedés szociológiája, hogy a partnerek honnan ismerik egymást. Az első, serdülőkori párkapcsolatok lelke a térbeli közelség, főként a partnerek az iskolából és a helyi közösség fiataljaiból kerülnek ki. Később már szórakozóhelyeken, bulikban is megkezdődnek az ismerkedések. A felszínes ismertség hamar átvált udvarlásba, randevúzásba, egymás személyének lelki és testi síkon megismerésébe.
Egy fiatal férfi és nő azt az embert fogja választani, akinek tulajdonságai a legjobban megfelelnek igényeinek, elvárásainak. Viszont le kell szögeznünk, hogy a párválasztásban nagyon kevés a tudatos igény és tudatos elvárás egymás iránt. Az igények koncepciójából indul ki minden, a szexuális társ és intim partner igényének feltételezéséből. A lélektani hasonlóság elmélete szerint akkor jut el a kapcsolat a legnagyobb intimitási fokra, ha a két személyiség tulajdonságai, érdeklődése, beállítottsága a leginkább hasonló. A lelki rokonszenven kívül a személyiségek is eleve fontos részei a párválasztásnak, amelyek külön világok, rengeteg sajátosságot hordoznak önmagukban.
A párválasztásnak négy fő pszichológiai elméletét ismerjük. A kiegészítő szükségletek elmélete szerint olyan személyek találnak egymásra tartós kapcsolatban, akik valamilyen lélektani dimenzióban eltérnek egymástól, kvázi egymás ellentétei, ezáltal kiegészítik egymást. A sajátos igények elmélete szerint a személyiségfejlődésben valamely alapvető lélektani igény nagyon erős maradt, a környezet nagyon erősen kielégítette, vagy éppen tökéletesen kielégítetlen maradt, ami később eleven vágyként él. A szülőimágó keresésének elmélete szerint az ellentétes nemű szülő tulajdonságainak, sajátosságainak képe és igénye motiválja a párválasztást. A kompenzáló személyiségzavar elmélete szerint a személyiség mély, strukturális problémája szorongást tart fenn, ami enyhül, ha olyan partner talál, akinek viselkedése belső problémáit ellensúlyozza. A személyiség nagymértékben meghatározója, hogy sikerül a párválasztás, és milyen egyensúly van az érzelmi kapcsolatban, ami maga is visszahat a személyre.
A nőkre párválasztást tekintve nemcsak látásuk, szaglásuk is óriási hatással van. A férfiak „illata” a külsővel összhangban döntő szerepkörű tényező. Kutatások igazolják, hogy a nők a férfiak izzadságszagú pólójából ráismernek arra a férfira, aki nekik valójában tetszik. Bár a férfiak a vizuális igényekre sokkal fogékonyabbak, a nőknek is nagyon fontos a fizikai megjelenés. Amíg a férfiak szeme jobban megakad a nagyobb ösztrogénszintre utaló nőiesebb testtájakon, a nők sem tudnak a férfiak külsejétől elvonatkoztatni. A nők attól függően, hogy ciklusuk melyik szakaszában tartanak, különféle férfitípusokat részesítenek előnyben. Az állatvilágban a madarak hímes tollazata jelzi az adott egyed kiváló genetikai állományát, de ugyanúgy csábítanak énekük változatosságával, vagy erejükkel, mely rátermettségüket szimbolizálja. Ugyanez figyelhető meg az emberek közösségében is. A nők nemcsak a tesztoszteronbomba férfiak után hajlongnak, az intelligencia is mérvadó számukra.
Az internet ma nagyon jó előszűrője a párválasztásnak, bár ennek a modernitásnak megvan az előnye és hátránya is. A tinderezés és közösségi háló a párválasztásban megér egy külön fejezetet, viszont az online média eszközök nagy hátulütője a személyes tér hiányán kívül, ami alapvetően megfoszt a kémiától, hogy az élet spontán ismerkedési lehetőségeiről leszoktat.
