Az alapfeltevés az, hogy van egy szupernőnk. Emma vezető beosztásban dolgozik, jól fizető állása van, amit nagyon szeret. Van egy kuckós kis lakása, designos bútorokkal. Mindig jól néz ki, jár fodrászhoz, műkörmöshöz, sőt még edzőterembe is. Munka után fut egyet a szigeten, és még arra is van ideje, hogy amikor a párja hazaérjen, saját gyártású sütijeit és steak-jeit rakja elé, hiszen természetesen Emma egy konyhatündér. Párja Márton élvezi, hogy a munkából hazatérve jó illat, ínycsiklandozó ételek, egy bombanő és tiszta lakás fogadja. Emma nagyon kedves vele, és természetesen még este az ágyban is jutalmat kap tőle. Milyen szép is így az életük. Telik, múlik az idő, éjre éj, és napra nap. Két gyermekünk is születik, Emma szupernősége pedig nem ismer határokat. Márton összes barátja csodálva figyeli Emmát, aki munka, gyerekek, sport mellett még mindig kívánatos, kedves, odaadó, és figyeli párja minden szavát. Marcink boldognak tűnik, hiszen megütötte a főnyereményt, de sokszor úgy érzi, hogy Emmának nem tud semmit adni, hiszen ő mindent kézben tart, elintéz, az összes helyzetet megoldja. Az Ikea bútor összeszerelési hadművelet során is végül Emma ügyködte össze az új asztalt a kertbe, a villanykörtéket is inkább létrára mászva becsavarja. Marci már évek óta nem főzött tésztát, amit régen imádott, és a specialitása volt, mert Emma azt is jobban csinálja már nála. Az egyik este hazafelé vezetett a munkából Marcink, amikor az út szélén állt egy csinos nő egy lerobbant autó mellett. Gondolta segít neki, ezért kiszállt az autóból, és odalépett. Három hónappal később Emma arra ért haza, hogy Marci ruhái nincsenek a szekrényben, a fiókban pedig egy levelet talált azzal a szöveggel, hogy sajnálom Emma, szeretlek, de úgy érzem, nem tudok neked már semmit adni, viszont másnak szüksége van rám.
Ha jobban megnézzük a fentebb említett kis történetet, akkor számos kérdéskör felvetődik. A 21. században élünk, ahol a férfi és női szerepek teljesen felcserélődtek és összemosódnak. Nincs már a klasszikus férfi dolgozik, a nő pedig otthon főz, mos, takarít, gyereket nevel típusú viszony. A nők tanulnak, munkába állnak, dolgoznak, pénzt keresnek, jól kell kinézniük, tisztán kell tartaniuk a lakást, nem árt, ha közösségi életet is élnek, és el kell játszaniuk, hogy mindezekbe nem rokkannak bele. Ez a társadalmi légkör és elvárások hurrikánja elkezdte kitermelni a csodanők generációját.
Na de milyen a csodanő? És miért annyira piszkosul nehéz a csodanőknek párra találniuk, vagy megtartaniuk a párjukat?
A képlet pofon egyszerű. A csodanőknek azért, hogy minden akadályt legyőzhessenek, és megbirkózzanak a rengeteg teendővel és helyzettel, fejleszteniük kellett a domináns énjüket és a határozottságukat. Ezek a nők tudják, mit akarnak, és meg is szerzik azt, tűzön-vízen át. A férfiak legnagyobb része fél tőlük. A férfivá válás szakaszában kevésbé fejlettebb „srácok”, vagy „pasik”, akik önbizalmukat tekintve nincsenek túlságosan kimaxolva, a közelükbe se mernek menni. Mivel a város nagy, a férfiak sokan vannak, de a potenciálisan szóba jöhető egyedek kevesen állnak rendelkezésre, ezért mit csinálnak a csodanők? Kezdeményeznek. Ezek a nők felveszik a nadrágot a szoknyára. Viszont akiket a maszkulinitásukkal becserkésznek, általában azok a nyugdíjas, lusta férfiak, akik csak csendben várnak.
Titkon minden nő arra vágyik, hogy meghódítsák. Egy-két bájos pillantással jeleket adunk a férfiaknak, felhívjuk magunkra a figyelmet, és várunk, hogy levegyenek minket a lábunkról. A szüleim idejében ma már elképzelhetetlen módozatai voltak az udvarlásnak. Szerelmes levelek, rajzok, virág. Ma már annak is hihetetlenül örülünk, ha egy férfi veszi a bátorságot és el mer egyáltalán hívni randizni. Számomra attól férfi egy férfi, ha oda mer lépni hozzám, és el meri kérni a telefonszámomat, vagy meg meri kérdezni, hogy együtt töltjük-e a péntek estét. Ettől hal meg minden nő, mert a szívük mélyén még a csodanők is néha gyenge nők szeretnének lenni, akiknek végre egyszer nem kell irányítaniuk, akiket meghódítanak. Minden nő folyamatosan pozitív visszajelzések szeretne begyűjteni, hogy vonzó a férfi számára. Ha egy nőnek tetszik egy férfi, nem tekeredik rá azonnal, mert nem szeretné, hogy azt gondolja, hogy könnyűvérű, vagy szeretné megőrizni a női tartását. Ez egy aprócska játszma, aminek megvan a szépsége. Nagyon jó, ha az udvarlási szakasznak megvan a maga dinamikája, annál érdekesebb és értékesebb, ha nem rontunk ajtóstul azonnal a házba.
A nők annak érdekében, hogy a munka világában és az életben kvázi érvényesülhessenek, felvesznek egy rakás férfias tulajdonságot, amivel persze nincs baj, de csak akkor, ha azokat le is tudják vetkőzni egy párkapcsolaton belül. Hiszen melyik igazi férfi szeretne egy olyan nő mellett hosszabb időt eltölteni, aki folyton mindent irányítani akar. Na ugye, hogy senki? Aki pedig igen, az kevésbé férfi. Persze most még párkapcsolati témáról beszélünk, nem a szexről.
Ha dominánsan nőként kezdeményezünk, és rámászunk egy férfira, aminek persze nagyon örülnek az egyedek, azzal csak annyi baj van, hogy elveszik a vadászösztön. Ha tálcán kínáljuk magunkat ropogósra sütve egy férfinak, akkor nem leszünk olyan finomak. Az Ironman-en a befutó érem sem fénylik annyira a felkészülés, és az út nélkül, amit megtettünk érte. Ha a kezünkbe nyomná valaki a korongot, nem lenne akkora jelentősége.
Térjünk át egy kicsit a hálószobára. Mi történik akkor, ha a hálószobában a nő akar folyton domináns lenni? A férfi férfiassága ezekben az esetekben sérül. A pornófilmek legnagyobb része nem véletlenül a férfiak dominanciájára bazíroz. A femme fatale karakter a férfiak számára már önmagában is riasztóan hat. Persze van olyan lelkületű férfi, vagy nő, aki kifejezetten a határozott és domináns nők vagy férfiak társaságát keresi, ami később a szexuális életben is fő iránnyá válhat. A mindig ugyanolyan azonban sosem jó, az már unalmas. A szexnek nem az a lényege, hogy zavarjuk le és történjen meg, hanem számos pozitív hatása van az egyénre és a párkapcsolatra vonatkozóan. A kapcsolatban a legtöbbször a felmerült problémákat az ágyban tudják a legjobban megoldani a felek, hiszen azokat a dolgokat, amiket szavakkal nem kommunikáltunk le, ott szavak nélkül helyre tudunk tenni.
Mit csináljanak akkor a csodanők, ha normális kapcsolatot akarnak? Hagyják ott csillogó életüket? Hazudtolják meg önmagukat, hagyják el a munkahelyüket, ne járjanak edzőterembe, és legyenek rondábbak?
Én azt mondom, hogy nincs azzal baj, ha valaki összhangban van a körülötte lévő dolgokkal, és ha egyedül él, arra van berendezkedve, hogy férfiak nélkül is be tudjon szerelni egy villanykörtét, vagy össze tudja rakni az Ikea bútorokat. Szerintem a nők maradjanak nők az udvarlás terén. Nem azt mondom, hogy ne nyilvánítsuk ki egy férfinek, ha tetszik nekünk, és ha a szemébe nézünk, duplán ver a pulzusszámunk, de hagyjuk meg a hódítást a férfiaknak. Ha pedig már olyan szerencsések ezek a csodanők, hogy találtak maguknak valakit, akkor merjenek hibázni, merjenek ne tökéletesek lenni, hiszen senki sem az. Merjétek levetkőzni a gátlásaitokat, merjetek odaégetni egy muffint, sírni egy filmen, vagy merjetek segítséget kérni egy férfitól, ha kiég egy villanykörte. Nem kell mindent az életben egyedül csinálni. Az ember társas lény, és mindenkinek kell egy társ. Merjetek sebezhetőek lenni, merjetek emberek lenni. Ne csak azt nézzétek, hogy mit tudnátok segíteni a párotoknak, hanem arra is figyeljetek, mivel tudna ő hozzájárulni a Ti életetekhez. Nem baj, ha egy kicsit szupernő vagy, hiszen alapvetően minden nő az, de hagyj teret az életedben másoknak is.
